Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak volt egy fia. A szegény embernek a felesége meghalt, és ő egy másik asszonyt vett feleségül. Annak az asszonynak meg volt öt lánya.
A legkisebb lánynak három szeme volt, a második lánynak négy szeme volt, a harmadiknak öt, a negyediknek hat, az ötödiknek pedig hét: egy leghátul, a nyakcsigolyáján volt. Volt a szegény embernek egy kicsi pónilova, Szilajnak hívták. A asszonynak és a lányoknak nem kellett, mivel azt mondták rá, hogy nem igazi ló, így hát a fiúra hagyták, aki azzal űzte ki minden nap a teheneket a legelõre. Tarisznyába való ételül mostohaanyja folyton korpából sütött neki kenyeret. A fiú mindig azt ette, korpakenyeret. A póni megsajnálta a fiút, megszólította:
- Édes jó gazdám, te csak korpakenyérrel élsz! Van nekem a jobb fülemben elég eleség, csak ügyelj magadra. Húzd meg a jobb fülemet, s amit akarsz, azt egyél belõle.
A fiú meghúzta a póni a jobb fülét, és mindjárt megterült egy asztal magától. A fiú evett-ivott., amenniy cask beléje fért. Így folyt napról napra, s a fiú mind kövérebb lett, mind jobb színben volt. A mostohaanyja elcsodálkozott, hogy mostohafia a korpától milyen jó színben van. Azt számította, hogy elküldi a legkisebb leányát, lesse ki a fiút, hogy mit eszik.
A legény kiment, enni adott a póninak, de a póni táltos volt, már tudta, hogy másnap mi történik. Megmondta a fiúnak:
- Vigyázz, holnap a háromszemû lány jön velünk. Addig játsszál vele, míg el nem alszik. De vizsgáld meg jól a szemeit, hogy mindegyik szemével elaludjék, mert különben meglátja, hogy te honnét eszel, s jaj lesz neked.
A fiú úgy csinált. Addig játszadozott a lánnyal, míg a lány el nem aludt, s mindegyik szeme be nem volt hunyva. Akkor meghúzta a póni fülét , s evett ivott jól.
Hazamentek este, kérdezte mindjárt az anya suttyomban a lányától:
- Evett-e valamit?
- Nem egyebet korpakenyérnél - mondta a lány.
Elküldte a mostoha másnap a fiúval a négyszemût, lesse ki az, hogy a fiú mit eszik. De a póni megint csak mondta a fiúnak, hogy vigyázzon, és játsszon megint, míg a lány el nem alszik mind a négy szemével. A fiú úgy is csinált. Addig játszott, míg a lány egészen el nem aludt. Megvizsgálta, s amikor elaludt, meghúzta a póni fülét, evett-ivott, jóllakott. Este hazamentek, kérdezte az anya a lányát, hogy mit látott. Az sem tudott mondani semmit.
Másnap elküldte a mostoha az ötszemût. De a póni megint elmondta a fiúnak, hogy mi lesz. Játsszék vele, míg mind az öt szeme el nem alszik a lánynak. A fiú úgy csinált. Addig játszott a lánnyal, míg az el nem aludt majd evett-ivott jól,. Hazamentek este, s a lány azt mondta az anyjának, hogy nem látott egyebet, csak korpakenyeret.
Másnap úgy határozott az asszony, hogy elküldi a hatszemût. Erõsen ráparancsolt, hogy ügyeljen, mit csinál a fiú. Az is csak úgy járt, mint a többi. este az anyja jól elverte, mert õ se látott semmit. Azt határozták most, hogy menjen el a hétszemû lány. De a póni megint megmondta a legénynek, hogy ügyeljen magára, sírva mondta el:
- Avval a hétszemûvel addig játsszál, míg mind a hét szemével el nem alszik, mert ha nem, pórul járunk!
És addig játszott a fiú, míg a lány el nem aludt. Megvizsgálta a szemeit. De egyet, a nyakcsigolyáján nem látott meg. Avval nem aludt el a lány. Meglátta, hogy a fiú mehhúzta a póni fülét, s evett-ivott. Este megmondta az anyjának, hogy a fiú miért van olyan jó színben, s miért olyan vidor.
- Olyan ételeket eszik, hogy még a bárók sem különbet, a Szilaj füléből!
Az asszony most már tudta, mit csináljon. Betegnek tettette magát, s azt mondta a férjének, hogy addig nem gyógyul meg, míg a Szilajnak a húsából nem ehetik.
Nagy nehezen ráadta magát az ember, hogy a pónit vágják le. Szilaj sírva panaszkodott a fiúnak, hogy mit terveznek vele:
- Tudd meg, édes fiam, hogy engem holnap levágnak! Hanem ügyelj, mert mi ketten el fogunk szökni. Holnap, mikor visznek majd levágni, kérjed meg édesapádat, hogy te vezess engem a vágóhídra. És amikor én letérdepelek, ugorj a hátamra.
Másnap vitték Szilajt levágni. A fiú, mikor a póni etérdelt, felszökött a hátára. Szilaj többé nem ment a földön, hanem felemelkedett a levegõbe. Elrepült a fiúval, s a többi faképnél maradt. Mentek , sokáig repültek, és elértek nagy idõ múlva egy szép rézerdõhöz. Leszálltak. A fiú megkívánta a szép rézvirágokat, mondta a póninak, hogy leszakít egyet, s a kalapja mellé tûzi. Leszakított egyet, s a kalapja mellé tûzte. De Szilaj azt mondta:
- Édes fiam, miért nem hagyod békén? Ezért nekem mindjárt megint kell szenvednem.
Mikor kiértek a rézerdõbõl, elõállott egy nagy farkas.
- Hó, megálljatok! Miért bántottátok az én rézerdõmet? Most, Szilaj , meg kell küzdened velem.
- Nem bánom - mondta a Szilaj -, küzdjünk hát.
Megküzdöttek, s a harmadik öklelésnél Szilaj úgy felkapta a farkast, hogy három ölre vetette a levegõben. Mire a farkas visszaesett a földre, nyaka-lába ki volt törve, nem bírt többet mozdulni. Mondta a póni a fiúnak:
- Látod, egykönnyen martalékul eshettem volna a farkasnak. Ne próbálj hát az erdõbõl szakítani!
Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre elértek egy szép ezüsterdõbe. Az erdõ nagyon szép volt, ezüstlombbal, virágokkal volt teljes. A fiú rimánkodni kezdett , hogy õ mégiscsak szakít egy virágot innét is. Szilaj eleget kérte, hogy ne szakítson, mert azért neki meg kell küzdenie. De addig rimánkodott a fiú, míg végül a póni megengedte, hogy szakasszon egy ezüstvirágot az erdõbõl. Mentek tovább, kiértek az erdõ szélére. Mikor kiértek, elõáll egy oroszlán.
- Szilaj póni, mi csengett az erdõn? Valamit hallottam, bántottátok az ezüsterdõm!
Megküzdtek az oroszlánnal. Ezt a Szilaj úgy feldobta, hogy az oroszlán hanyatt vágódott.
- No - mondja Szilaj a fiúnak -, harmadszor meg ne próbáld, mert akkor életemet veszítem.
Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek egy tiszta aranyerdõt. Az erdõ szép aranyvirággal volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy õ mégiscsak szakít egy aranyvirágot. A póni sírva kérte a fiút:
- Ne szakíts, mert ennek az erdõnek már nemcsak egy õre van.
De a fiú nem fogadott szót, mégiscsak szakított egy virágot. A póni megrántotta a fejét:
Látom már elõre, hogy végem lesz
No hát, ahogy az erdõ szélére érnek, elõállít egy tigris., majd így szólt
- No, Szilaj, most add meg magad vagy megölünk. Miért bántottátok az aranyerdõt?
A fiú búsulni kezdett, sírt nagyon, hogy Szilaj elpusztul.
- Ekkor jött egy öregasszony, és az egy valóságos boszorkány volt. Látja a fiút, hogy búslakodik. Könnyen kiszedte a fiúból, hogy mi van a dologban:
- Ha csak az a baj - mondja a boszorkány-, az nem nagy baj. Én majd megmentem a te pónidat. Csak arra esküdj meg, hogy soha meg nem házasodol.
A fiú nagy nehezen megesküdött, és az öregasszony egy hoppra legyőzte a tigrist és megmentette a point. A fiú elbúcsúzott az öregasszonytól, és ment tovább. Nemsokára Szilajjal elért egy malomba, szállást kért. A molnárnak volt egy igen szép lánya. A fiú megszerette a lányt, a lány is a fiút. A lány még inkább, mint a fiú; kérte hát, hogy vegye el õt feleségül. De a legény megmondta, hogy neki milyen esküje van, hogy sohasem házasodhat meg.
- Na majd én segítek rajtad kis gazdám, hiszen te is megmentetted az életemet!
Erre összekelt a lánnyal, megesküdtek. Mikor eltelt a vendégség, lefeküdt az egész ház népe. Szilaj feltett az asztalra egy kenyeret és egy korsó vizet. A vaskanalat meg a seprût pedig felállította a nyelére az ajtó mellé. A számítás jó volt, mert éjfélkor jött a boszorkány. Kiáltja a seprûnek:
- Nyisd ki, seprû az ajtót!
Mondja a seprû:
- Nem lehet, mert a fejemen állok.
Kiáltja a vaskanálnak:
- Vaskanál, nyisd ki az ajtót!
- Én sem tehetem, mert a fejemen állok!
Kiáltja a boszorkány a házba:
- Gyere ki, esküszegõ, mert úgyis véged lesz!
Erre megfelelt a kenyér:
- Hej, te kutya boszorkány, te nem engedheted meg, amit én megengedek? Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek, megõrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyi kínt én mind kiállok, s megbocsátok.
- Ejnye teremtette! - kiáltotta a boszorkány. - Itt nagyobb boszorkány van nálamnál!
Úgy megharagudott a boszorkány, hogy rögtön kettéhasadt. A fiatalok és Szilaj pedig ma is élnek, ha meg nem haltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése